| 2008.05.02. Jótékonysági koncert - Tolcsvay László-Tolcsvay Béla: Magyar Mise |
A web oldalunk minden kedves olvasóját meghívjuk a klubunk által szervezett jótékonysági koncertre, melyet a Bakonyszűcsi Daganatos Gyerekek Rehabilitációs Otthonának fennmaradásáért rendezünk meg. Sajnos az intézmény már egy éve a fennmaradásáért kűzd, pedig Európában egyedülálló azzal a céljával, hogy a gyerekek (hosszas, sokszor évekig tartó embert próbáló kezelése miatti) iskolából történő kimaradását, barátok elvesztését lelkileg kezelje. Sőt az intézmény foglalkozik a szülőkkel is, és beteg gyermekeket is fogad azért, hogy találkozzanak a gyógyultakkal, és így lássák a kiutat. Tolcsvay László-Tolcsvay Béla: Magyar Mise című műve fog felcsendülni május 2.-án, szombaton este 1/2 8-kor a Zugligeti Plébániatemplomban. A misét 1987-ben mutatták be először a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, azóta a mű számtalan rangos hazai helyszínen, mint például a Budapesti Zeneakadémián, a Kongresszusi Központban hangzott el, de szerepelt München, Dortmund, Aachen és más városok koncertszínpadain is. Hanglemezen először 1987-ben adták ki a művet Magyarországon. Mivel Sólyom László Köztársasági Elnök Úr és felesége, Sólyom Erzsébet Asszony szintén lelkén viseli az Otthon sorsát, tisztelettel meghívtuk őket, és reméljük, hogy jelenlétükkel hozzájárulnak céljaink eléréséhez. Igen nagy örömünkre szolgálna, ha minél többen eljönnétek, és így együtt tudnánk egy lépést tenni azért, hogy a sok megpróbáltatást elszenvedett gyermekek fizikailag és lelkileg is gyógyultan tudjanak visszakerülni a környezetükbe, családjuk és barátaik körébe. Vissza az előző oldalra |
|
|
|