2010.07.5-9: Siketvakok tábora Szarvaskenden
 
A Siketvakok Országos Egyesületének tollából: A Szarvaskenden július 5. és 9. között megrendezett nyári táborunk nagyon jól sikerült. Közel negyven fő vett részt összesen, ebből 14 fő érintett, siketvak személy, a többiek hozzátartozók, illetve az egyesület munkatársai, önkéntesei, valamit a kézműves foglalkozást vezető művésznő voltak. A kézműves foglalkozást a megszokott agyagozás mellett a nemezeléssel és tűzzománcozással egészítettük ki, aminek nagy sikere volt a táborlakók körében. A szállás tulajdonképpen egy lovastanya volt, ahol ingyenesen volt alkalmunk kétszer egy órában lovagolni is. A közeli tóhoz lovaskocsival vitték a fürdözni vagy napozni vágyókat kétszer a tábor ideje alatt. Egy napot pedig a Batthyány kastély múzeumban tekintettük meg az érdekes kiállításokat Körmenden. Azt gondolom, hogy tartalmas és mindenki számára élvezhető öt napot tölthettünk el együtt Szarvaskenden a Szabó Tanyán. Az Egyesületünk honlapján (www.siketvak.hu) és a Szabó Tanya honlapján is (http://www.szabotanya.hu/index.php?ugras=galeria&katszama=2948&mod=kategoria&nyelv=0) találnak a tábor alatt készült képeket. Szeretném megköszönni a Széchenyi Lions Klub valamennyi tagjának, hogy támogatásukkal segítettk a tábor megszervezését és sikeres megvalósítását. Remélem, hogy a jövőben is számíthatunk támogatásukra és együttműködésükre. Jövő nyáron Ráckevére tervezzük a felnőttek nyári táborát, a szállás keresése indult el. Szeptemberben tartunk vezetőségi ülést, ahol tervekről is beszélünk, így atután tájékoztatom a Klub vezetőségét is. Üdvözlettel, Gangl Tamás elnök Siketvakok Országos Egyesülete


Vissza az előző oldalra